Napi ige magyarázat

„Én vagyok...” Ézs 43

1 De most így szól az Úr, a te teremtőd, Jákób, a te formálód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! 2 Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg téged. 3 Mert én, az Úr vagyok a te Istened, Izráel Szentje, a te szabadítód! Kárpótlásul adom érted Egyiptomot, Etiópiát és Szebát adom helyetted. 4 Mivel drágának tartalak és becsesnek, és mivel szeretlek, embereket adok helyetted, életedért cserébe nemzeteket. 5 Ne félj, mert én veled vagyok! Napkeletről visszahozom gyermekeidet, és napnyugatról összegyűjtelek. 6 Ezt mondom északnak: Add ide! – és délnek: Ne tartsd fogva! Hozd ide fiaimat a messzeségből, leányaimat a föld széléről, 7 mindenkit, akit rólam neveztek el, akit dicsőségemre teremtettem, formáltam és alkottam. 8 Hozd ki a népet, amely vak, pedig van szeme, és süket, pedig van füle! 9 Gyűljön egybe minden nép, jöjjenek össze a nemzetek! Ki tudja közülük megmondani és tudtunkra adni, hogy mi volt régen? Állítsák elő tanúikat, bizonyítsák igazuk, hogy aki hallja, azt mondja rá: Úgy van! 10 Ti vagytok a tanúim – így szól az Úr –, és az én szolgám, akit kiválasztottam, hogy megismerjetek, higgyetek bennem, és megértsétek, hogy csak én vagyok. Előttem nem lett isten, és utánam sem lesz! 11 Én, én vagyok az Úr, rajtam kívül nincs szabadító. 12 Én mondtam meg, hogy megszabadítalak, én hirdettem, nem valami idegen isten. Ti vagytok a tanúim – így szól az Úr –, hogy én Isten vagyok. 13 Ezután is csak én leszek! Nincs, aki kezemből kiragadjon, ha én cselekszem, ki másíthatja meg? 14 Ezt mondja az Úr, megváltótok, Izráel Szentje: A ti érdeketekben küldök Babilonba, letöröm az összes zárat, a káldeusok pedig jajveszékelnek. 15 Én, az Úr vagyok a ti szentetek, Izráel teremtője, a ti királyotok. 16 Ezt mondja az Úr, aki utat készített a tengeren, ösvényt a hatalmas vízen át, 17 aki hagyta, hogy kivonuljanak a harci kocsik és lovak, a hadsereg és a harcosok, és most ott feküsznek, nem kelnek föl többé, elaludtak, elhamvadtak, mint a mécses: 18 Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múlton tűnődjetek! 19 Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni – talán nem tudjátok? Már készítem az utat a pusztában, a sivatagban folyókat fakasztok. 20 Még a mezei vadak is dicsőíteni fognak engem, a sakálok és a struccok is, mert vizet fakasztok a pusztában és folyókat a sivatagban, hogy inni adjak választott népemnek, 21 a népnek, amelyet magamnak formáltam, hogy hirdesse dicséretemet. 22 De nem engem hívtál segítségül, Jákób, nem értem fáradoztál, Izráel! 23 Nem nekem hoztál bárányt égőáldozatul, véresáldozataiddal nem engem dicsőítettél. Nem én voltam, akinek ételáldozattal szolgáltál, nem én voltam, akiért tömjénezéssel fáradoztál. 24 Nem nekem vettél drága pénzen jó illatú nádat, nem engem árasztottál el véresáldozataid kövérjével. Bizony, nekem csak vétkeiddel szolgáltál, énértem csak bűnökkel fáradoztál. 25 Én, én vagyok az, aki eltörlöm mégis álnokságodat önmagamért, és vétkeidre többé nem emlékezem. 26 Panaszod van ellenem? Akkor törvénykezzünk! Mondd csak el, amivel igazolhatnád magad! 27 Már ősatyád is vétkezett ellenem, és szószólóid elpártoltak tőlem. 28 Ezért vetettem el a szentély fejedelmeit, hagytam, hogy pusztítsák Jákóbot, és káromolják Izráelt.

Bibliaolvasó Kalauz – Riskóné Fazekas Márta igemagyarázata

Többször is ismétlődik a fejezetben Isten önkijelentése: „Én vagyok...”. Az Úr meghatározza önmagát, mint akihez nincs hasonló. A Messiás előképe jelenik meg ebben is, ahogy majd Jézus önmaga istenségét évszázadokkal később hasonló „Én vagyok...” kijelentésekkel nyilatkoztatja ki. A misszió egyetlen alapja ma is Isten önkijelentése. Amikor ő láttatja be valakivel, hogy rajta kívül nincs más Úr, ott megtörténik az üdvözítő hatalomátvétel! Bálványok, istenek tömkelegének imádatából kivétel nélkül ide érkezik meg mindenki, akinek szívében Isten hatalomra jut. A tiédben is?

RÉ21 173 RÉ 173

Dicséret | 252 | Hálás szívvel áldunk

„Jeruzsálem, … hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet…!” Lk 13,34–35

34 Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek, hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, mint a kotlós a csibéit szárnyai alá, de nem akartátok! 35 Íme, elhagyottá lesz a ti házatok. De mondom nektek, nem láttok addig engem, míg el nem jön az az idő, amikor ezt mondjátok: Áldott, aki az Úr nevében jön!

Az Ige mellett – Vladár Gábor igemagyarázata

(34) „Jeruzsálem, … hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet…!” (Lk 13,34–35)

Urunknak Jeruzsálemről mondott szavai ismételten rámutatnak, milyen keveset tudunk az ő életéről. Nyilván nem beszélhetett volna így, ha nem ajánlotta volna fel többször is megváltó szeretetét Jeruzsálem népének. A mentő szeretetre elutasítás volt a válasz: „Nem akartátok!” Nincs fájdalmasabb érzés a visszautasított szeretetnél, és Urunknak ismételten át kellett ezt élnie. Pedig Izráel őrizőjeként már látta a szent város fölött vészesen kerengő római sas halálos fenyegetését: „Íme, elhagyottá lesz a ti házatok” (35). Urunk szerette népét, utolsó jeruzsálemi útja során megsiratta az engedetlen város előre látott pusztulását: „Bárcsak felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat!” (19,42.44). Az Újszövetség bizonyságtétele szerint Istenünk e fájdalmas kudarc ellenére sem mond le népéről, e világkorszak végén ismételten odafordul majd hozzá. Erre utalnak Urunk rejtélyes szavai: eljön az idő, amikor azt mondjátok, „Áldott, aki az Úr nevében jön!” (Zsolt 118,26). Vagyis Krisztus újra eljön az idők végén az Atya templomába, a Sionra (vö. Mt 23,39; Róm 11,26), és felzúg majd a hódoló zsoltár népe ajkán. Örömünk, hogy ennek a mennyei kórusnak mi is tagjai lehetünk.